A PussyMagnet zenekar

2009.12.08. 18:54

Zenekar neve: PussyMagnet

Stílusa: őszinte rock

Alapítás éve: 2009

 

A kezdet a szokásos, gimnáziumi jó barátok zenekart alapítottak. Mindezt azonban 30 évesen. Mindannyian egy gimibe jártunk, és a zene szeretete, a közös koncertre járás, mókázás ugyan már akkor és ott elkezdődött, a banda alapításáig akkor nem jutottunk.

2009 augusztusában - közeledve a 30-hoz - aztán felvetődött a gondolat, hogy immár dolgozó emberként, valamiféle egzisztenciával, stabil baráti körrel a hátunk mögött (akik nem titkoltan a potenciális rajongójelöltek, hisz hivatalból szeretniük kell minket, mivel barátok) miért ne valósíthatnánk meg gyermekkori álmunkat, és célul tűztük ki, hogy legalább egyszer fellépünk a számunkra addig csak kívülről csodált „világot jelentő deszkákra”.

Az őrült tervet aztán villámgyors tettek követték, és mire kettőt pislogott az export menedzser, a project menedzser, a cégvezető közgazdász, a minőségbiztosítási mérnök és a programozó, hamarosan a próbateremben találta magát, mint PussyMagnet zenekar.

 

Zenekartagok:

 

Bácskai László - Laci / ének

Szül. idő, hely: 1979.10.29, Veszprém
Jelenlegi munka: közgazdász, cégvezető
Kedvenc külföldi zenekar:  Offspring, Metallica, Robbie Williams /házastárshatás/
Kedvenc hazai zenekar: Kispál, Tankcsapda, Hiperkarma, Záray
Aktuális kedvenc album: Tankcsapda-Minden jót
AZ album amitől először csináltad magad össze: Tankcsapda- Jönnek a Férgek
Kedvenc zenész: Dani
Kedvenc PM nóta, amit játszunk: Homokóra, Tingli-tangli, Barbara

 

 

 

Danyi András - daan / gitár

Szül. idő, hely: 1979.12.06 , Veszprém
Jelenlegi munka: mérnök, autóipar
Kedvenc külföldi zenekar: Metallica, In Flames, The Darkness, Tiamat, Guns, Green Day, COB
Kedvenc hazai zenekar:  ezt még keresem
Aktuális kedvenc album: 2001 - A Tribute To ABBA
AZ album amitől először csináltad magad össze: Paradise Lost - Draconian Times
Kedvenc zenész: Kirk , Slash
Kedvenc PM nóta amit játszunk: Last Kiss, Mennyország Tourist

 

 

Flink Dani - dani!

Szül. idő, hely: 1979.10.28. Veszprém
Jelenlegi munka: projekt manager
Kedvenc külföldi zenekar: DM
Kedvenc hazai zenekar: PM :), Hollywoodoo
Aktuális kedvenc album: nem ismerek albumokat youtube generáció
AZ album amitől először csináltad magad össze: Metallica - And Justice for All
Kedvenc zenész: Borlai Gergő
Kedvenc PM nóta amit játszunk: Mágneses vihar

 

Kovács Gábor - Gabesz / basszusgitár

Szül. idő, hely: 1980.03.17 , Veszprém
Jelenlegi munka: programozó
Kedvenc külföldi zenekar: Guns&Roses, Pearl Jam, Britney Spears
Kedvenc hazai zenekar:  (Ex)Black-Out, Nyers(RIP)
Aktuális kedvenc album: In Flames-Soundtrack To Your Escape
AZ album amitől először csináltad magad össze: Black-Out: Spirál
Kedvenc zenész: Duff, Slash
Kedvenc PM nóta amit játszunk: 7 nation army, Homokóra, Last Kiss

 

 

 

 

Szoboszlai Gergely - Szobi / gitár, ének

Szül. idő, hely: 1979.07.21, Veszprém
Jelenlegi munka: export manager
Kedvenc külföldi zenekar: Cradle of Filth, Children of Bodom, Satyricon, Therion, Maiden
Kedvenc hazai zenekar: Sear Bliss, Keeper of Dreams
Aktuális kedvenc album: Nile: Those whom the Gods detest
AZ album amitől először csináltad magad össze: Moby Dick: Ugass kutya!
Kedvenc zenész: Flink Dani és Dani Filth
Kedvenc PM nóta amit játszunk: 7 nation army, Punk rock song, Miattad iszom 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pussymagnet.blog.hu/api/trackback/id/tr821584118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tito 2009.12.21. 14:57:26

en Laci 'hazastarshatas'-atol csinaltam ossze magam :)
süti beállítások módosítása