Egy koncert egy énekes szemével - az előkészületek
2009.12.01. 08:39
Mikor másodikos gimisként, 15 évesen, szegény ének tanárnőnk, Maca, akivel a viszonyom a negyedik év végére romlott le csak igazán, felállított és feleltetett énekből, bizony nem gondoltam volna, hogy egyszer több mint 100 ember előtt ordítom a Homokórát vagy hiányolom Azokat a boldog szép napokat. Az ezen a "pályán" megtett első lépéseimet kudarcok kísérték, ugyanis ott, akkor, Veszprémben a Lovassyban hihetetlen remegő hanggal, majdnem befo..va adtam elő a Lehullott a bükkfa erdő levelét.. 4-esre (az igyekezetemért..)
Mint azt már pár hónapon keresztül olvashattátok, zenei (nem énekesi) pályafutásomat nyár végéig még csak elkezdeni sem akartam, nemhogy kiterjeszteni. Barátaimnak hála sem nekem, sem nektek nem sikerült ezt elkerülni.. Meg ugyan nem bántam, de utólag visszanézve a felvételt és meghallgatva a kommentjeiteket még aznap este, azt mondom, "vállalkozásom" sikere erősen kérdőjeles. De lássuk, mit láttam én a péntekből.
A péntek, a reggeli ébredéstől számítva gyakorlatilag gyomorgörcsös állapotban telt. Noha a délelőttöt még át kellett dolgoznom, de ennek nem sok jelentősége volt. Az ebéd otthoni elköltése után beindultak a telefonok. Egymást 10 percenként csörgetve próbáltuk kipuhatolni, ki hogy van, hogy bírja idegileg és hogyan tudna nekem segíteni túlélni. Sok segítséget nem kaptam. Andris sápadtan, mint a holdfény, Szobi alig beszélve meditált órákat a koncert előtt. Talán még Gabesz volt a legnyugodtabb. Daniról ne is beszéljünk.. :-) Számomra nem volt alternatíva, muszáj volt elkezdenem inni.. Követőkre találtam és a cucc beállítása után gyorsan elzenéltük a repertoár nehezebb darabjait.
CSODA - soha ilyen hangzást, hangerőt és feelinget nem éreztem még ebben a 4 hónapban. Mindhárom gitár játéka eljutott a fülemhez (ez egy 4 x 4 próbateremben, ahol a dob mellett állsz és különböző erősítőkből különböző féleképpen áramlanak a hangok, lehetetlen), a mikrofon, az ének tiszta volt és érthető, a hangerő pedig felemelő. Már ez is csoda, de hogy ezek a tények nyugtattak meg úgy, hogy többé nem féltem attól, hogy ordítsak nektek a mikrofonból, az az igazi csoda.
Egyszóval nekem elillant a félelmem, az aggódás. Fogalmam sem volt, hogyan fogunk teljesíteni, fogalmam sem volt, mit fogok mondani a számok címein kívül, csak azt tudtam, hogy nem izgulok. Közben szép lassan csordogáltatok. Én teljesen el is felejtettem, hogy ez születésnapi buli is egyben (meg is lepődtem az első torta láttán, majd a sorozatos ajándékoktól). Mindhármunk nevében mondhatom, köszönjük az ajándékokat!
folyt. köv.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
