Huhh, ha már a gyökereknél tartunk. Azt hiszem itt lehet az ember őszinte...

Nekem nincsenek zenei gyökereim. Illés, Omega, Koncz Zsuzsa bakeliteken nőttem fel, később egy két Edda kazit vett Édesanyám magának, és ezeket hallgattuk. Nővérem Első Emelet rajongó volt, meg azok a nyálas fiúcska zenekarok voltak gyakori "vendégek" a magnóban. Jómagam ezen zenei egyvelegek között találtam meg, ami nekem tetszett. Leginkább nem rajongtam semmiért.

14 évesen kerültem egy másik közösségbe, ahol mögöttem Szobi és Balu ültek, mellettem Gabesz. Ott hallottam először, hogy Tankcsapda. Meg hogy "megjelent az új album" (Punk n' Roll). Azt sem tudtam milyen az, csak másoltattam egy kazettát és elindult a zenei megőrülésünk. Úgy, közösen, páran, barátok.

Koncertekre kezdtünk el járni, 3/4-es Tankcsapdás nadrágban, Jönnek a férgekes pólóban (megjegyzem, ebben a pólóban voltam a Szigetes húsz éves 'csapdás koncerten!, már a felismerhetetlenségik kopott..), megnövesztettem a hajamat és kisfröccös lehelettel üvöltöttem a Fintorban: "Megmondtam már ezerszer, sohasem leszek menedezser!" Lázadó voltam, de csak azokon a péntek estéken, a Lovassy alagsorában, a csont sötétben, ahol a Gettában úgy rugdosódtál, ahogy bírtál. A kevertek és az otthonról csórt konyakok hatására nem éreztük, csak másnap. A fejünket és mindenünket. A konyakos üveg egyébként jelentős mennyiségű vizet kapott utánpótlásként, néztek is a vendégek, mikor megkínálta őket Écsapa :-)

Sok, nagyon sok koncertre eljutottunk. Persze, ez ember megpróbálkozott a zenéléssel is. Vettem egy 3/4-es Fendert Andris barátomtól (persze ez jól hangzik, de a márkanév csak rá volt festve a házi hangszedőkkel eszkábált gitárra! lol). De nem az én világom volt. Sem a ritmust, sem a dallamot nem kaptam el. Ahogy Fábry mondja: "A francia nyelvtanulásánál én csak két dolgot nem nagyon kaptam el: a szókincset és a nyelvtant."

Valahogy így vagyok ezzel most is. Őrült barátok szent meggyőződéssel hiszik, hogy 30 előtt egy hajszállal még képesek életet lehelni eddig is tecchalottként működő fülembe és ritmusérzékembe. Lelkük rajta. En imádom a bulit, a mókát és imádok énekelni. Csak nem tudok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.