PussyMagnet himnusz
2009.12.09. 21:45
Mint biztosan emlékeztek, a koncert utolsó dala egy egészen fergeteges feldolgozás volt, amit mi egyszerűen és nagyképűen csak PussyMagnet himnusznak hívunk. A dal - ha esetleg nem volt felismehető - a Twisted Sister zenekar gigaslágerének feldolgozása volt, magyar szöveggel, amit mi írtunk! Biztosan tudom, hogy volt olyan aki felismerte, ugyanis a koncert után elmondta hogy kamaszkorának meghatározó daláról beszélünk, ami óriás hatással volt fejlődésére.
Hogy a fejlődés ne álljon meg, most közkinccsé tesszük a dalszöveget, valamint a koncert néhány másodpercét. A jelenet pontosan az után volt, hogy eljátszottuk a Homokórát, és pár másodperccel azelőtt, hogy - legnagyobb sajnálatunkra - lemerült a kamera. A technikai melőr miatt most nincs semmilyen képi emlékünk a stage-divingról, ami már csak azért is érdekelne, mert utólag kiderült hogy én nem láttam Andris kaszkadőrmutatványát, ő pedig engem, így el sem hiszem neki hogy megtette!
FELHÍVÁS: Aki tud bármilyen mozgó vagy álló képanyaggal szolgálni a koncert eme utolsó szakaszáról, ne tartsa vissza, megepedünk érte!
PussyMagnet/Twited Sister: PM himnusz
Ugye nem számít a méret?
Ha színpadon a Pussymagnet!
Nem számit a méret!
Rock&Roll
Mi csak hobbiból játszunk
Azt, amit mi akarunk
Együtt a banda, együtt a daaall!
Életünk lett a zene
A tudatunk tele van vele
Hallgasd és tombolj most velünk!
Ugye nem számít a méret?
Ha színpadon a Pussymagnet!
Nem számit a méret!
Rock&Roll
Sok év kellett de megcsináltuk
A bandánkat összeraktuk
Rockandrollerek mindörökké
Nem láttál már ilyen pasikat
Szépek es nagyon okosak
Nem rossz a szemed, hidd csak el!
oóóóóóóóóóó
oóóóóóóóóóó
Jók vagyunk ? / igen
Jól vagytok ? / igen
Minden ok ? / igen
Hát akkor gyerünk !
Ugye nem számít a méret?
Ha színpadon a Pussymagnet!
Nem számit a méret!
Rock&Roll
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.